Ezüstérmes a női röplabdacsapat

Jászberény női röplabdacsapata Gödöllőn, a XVI. Ádám László Emléktornán szerepelt a hétvégén. Hat NB I –es csapat, a házigazda TEVA Gödöllő mellett a JRK, az MTK, az UTE, a Vasas Óbuda és a Fatum-Nyírsuli mérte össze a tudását a kétnapos tornán.

A csoportmérkőzések során először az Újpest ellen léptek pályára a berényiek, akik annak ellenére is 2:1-es diadalt arattak, hogy Deme Gábor vezetőedző sokaknak játéklehetőséget biztosított. A jó erőkből álló lila-fehérek legyőzése után a hazaiak következtek. A Pest megyei alakulat ellen megőrizte kora délutáni jó formáját a JRK, s még meggyőzőbb teljesítményt nyújtva – ezúttal szettet sem veszítve – vívott ki újabb fényes sikert.

A JRK így csoportgyőztesként jutott tovább, s következő ellenfele – immár vasárnap – a Fatum-Nyírsuli lett a döntőbe jutásért. Magabiztosan, 25-15-re húzták be a lányok az első játszmát. A második szett már nem alakult olyan jól, mint az első, így 1:1-re alakult mérkőzés. A harmadik játszmát a rövidítés szabályai szerint játszották, amit nagy izgalmak közepette megnyertek, így a mérkőzést is. A Jászberényi RK–nak a torna döntőjében a Vasas Óbuda ellen kellett felvennie a versenyt.
A finálét három nyert szettig játszották. Többször vezetett a csapatunk, egyre szorosabb és izgalmasabb szettekben, de végülis szett nyerés nélkül kikaptunk.

Jászberényi Röplabda Klub – Vasas Óbuda 0:3 (-19, -20, -23).

A XVI. Ádám László Emléktorna első helyezettje tehát a Vasas Óbuda lett, ám az ezüstérmes Jászberényi Röplabda Klub játékosai – és persze edzői – is dicséretet érdemelnek, hiszen egyrészt Magyarország több patinás csapatát is legyőzték, illetve az angyalföldiek dolgát is sikerült megnehezíteniük. A 3. helyen az UTE végzett.

A döntőben a következőképpen állt fel a kezdőcsapat: Pintér Andrea, Ivana Gardovic, Bleicher Nóra, Irena Mishonova, Dragana Brkovic. Liberó: Lékó Lilla. Csere: Borsos Lili. Vezetőedző: Deme Gábor. A tornán pályára lépett még: Bertók Bettina, Gregor Helga, Kocsmár Karola és Kovács Fatime is. A JRK legértékesebb játékosa Dragana Brkovic lett.

Október 10-én (szombaton) a jászberényi Lehel Sportcsarnokban rendezik a II. Szeles Péter Emléktornát, ahol a házigazda JRK, a TEVA Gödöllői RC, az MTK és a Budaörsi DSE röplabdázói lépnek parkettre. Az egész napos, körmérkőzéses elven lebonyolításra kerülő torna első meccsét 9.30-tól a Jászberényi RK játssza a Gödöllő ellen.