Elhunyt Göncz Árpád

Október 6-án, életének 94. évében elhunyt Göncz Árpád, a demokratikus Magyarország első (és második) köztársasági elnöke, Jászberény város díszpolgára.

Jászberény díszpolgári címét 2001. szeptember 17-én, hétfőn vette át a Déryné Rendezvényház nagytermében tartott ünnepi testületi ülésen. Többször járt városunkban, 1993-ban itt volt a Város Napján, két év múlva a Jászok Világtalálkozóján, majd 1997-ben a Lehel fagyasztóláda-üzemének avatásán. Többször vállalta a Csángó Fesztivál fővédnökségét. Elismeréssel beszélt a jászok múltjáról és jelenéről: „A mi, az együtt és a magunk szavak nélkül ma sincs redemptio, közös magyar jövendő” – fogalmazott 1995-ben.

Végakaratának megfelelően november 6-án az Óbudai Temetőben helyezik végső nyugalomra, ahol Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát mellett az ’56-os bajtárs, Mécs Imre búcsúztatja.