Továbbra is Pető Béla a JVSE elnöke

Jászapáti Városi Sport Egyesület megtartotta tisztújító közgyűlését, még augusztus 26-án és megválasztotta az egyesület vezetőségét. Az elnöki teendőket ismét Pető Béla látja el, munkáját elnökségi tagként Kimák Tibor, Lóczi Tibor, Tajti József és Járvás Róbert segíti majd az elkövetkezendő négy évben. A régi-új elnököt, újraválasztása kapcsán kérdeztük.

Elnök úr mit tűzött ki fő célul az elkövetkezendő négy évre? Továbbra is az ifjúság széleskörű sportoltatása a legfontosabb az Ön számára?

Ez csak természetes, hiszen a gyerekek közül jöttem nyugdíjba, mint testnevelő tanár, nap-mint nap együtt voltam velük, ismerem őket, így nem is lehet más a célom. E mellett természetesen a felnőttek és az idősebbek egészségmegőrzése is nagyon fontos, így az ő sportolási lehetőségüket is szem előtt tartjuk természetesen.  
Ami a szakosztályok munkáját illeti, kettéválasztanám: a labdarúgásra és a többi szakosztályra. Ismert mindeni számára a városban, hogy a felnőtt labdarúgás megszűnt. Azóta szinte minden nap megállítanak az utcán és minden kérdezőnek újra el kell magyaráznom, hogy nem a JVSE tehet a megszűnésről. A Futball Kft. három éve átvette a labdarúgást és az óta ők gondoskodnak a működtetésről, így a bajnokságban való induláshoz is nekik van joguk és játékosuk, nekünk nincsenek labdarúgóink. Marad a másik négy szakosztály, így továbbra is velük szeretnénk bővebben foglalkozni.

Igaz a hír, hogy a teniszezők Szolnokon játsszák meccseiket?

Sajnos igen. Pedig nagy volt az öröm és az elismerés hangján szóltunk, és szólunk ma is, hogy ki tudták harcolni az OB2-be való feljutást. Ez az örömteli része, de a szomorúság kategóriába tartozik, hogy egyrészt az óta, egyetlen egy meccsüket sem láthattuk itthon Jászapátin. Másrészt pedig megnöveli a költségeket a megyeszékhelyen való bajnoki találkozók megtartása. Ugyanis a termálfürdő melletti pálya nem üti meg az OB2-es szintet. Szerencsére a megyei csapatunk ott játssza meccseit továbbra is.

Régebbi beszélgetésünkkor kiemelte, hogy az asztaliteniszezőknél új szelek fújdogálnak.

Járvás Róbert személyében – aki az elnökségnek is tagja lett – ambiciózus sportember a szakosztály vezetője. Az ő irányítása óta egyre több fiatal áll a pingpongasztalok mellé. Azon dolgozunk, hogy a 6. asztalt is ki tudjuk nekik gazdálkodni. Így remélhetőleg, még több gyerek tud majd pingpongütőt fogni.

Az úszók teszik a dolgukat továbbra is, de ejtsünk még szót a birkózókról. Megoldódott-e már a szakosztály edzőterem gondja?

Erre az évre igen. A gimnázium kisegített bennünket, egyelőre az év végéig a tornatermükben tudnak edzeni, ebből is látszik, hogy ez nem végleges megoldás. Továbbra is azon dolgozunk, hogy egy megfelelő helyet biztosítsunk számukra. Van elképzelésünk a megoldásra, remélem a következő évre talán sikerül ezt tető alá hozni. Egyébként edző váltás történt a birkózóknál, tehát mindenképpen új szelek fújdogálásáról beszélhetünk az ő esetükben is. 

Elnök úr sok sikert kívánok a következő évekre önöknek!

Köszönöm szépen és remélem, hogy munkatársaim segítségével sikerül célkitűzéseinket megvalósítani.