Sport tűzön-vízen át

Szakadó esőben érkeztek a diákok, nevelők, családtagok és a város elöljárói a 27. Szántai József Emlékverseny megnyitó ünnepségére péntek reggel a Lehel Vezér Gimnázium tornakertjébe, ahol a névadó testnevelő századik születésnapjára is emlékeztünk.

A Szántai Kupáért versengtek már tikkasztó hőségben vagy deres reggeleken, de ilyen özönvízszerű eső okozta kihívás elé még nem állította a természet a sportoló gyerekeket. A diákok előtt azonban nincs akadály, a kupáért folytatott harcban mindenekelőtt a sport szeretete győzött, mert az eső ellenére megrendeztek minden mérkőzést, igaz rendhagyó módon ezúttal fedett pályákon.

Antics István, a gimnázium igazgatója köszöntötte az ernyők és az eresz védelmében álló megjelenteket. „Szeretném megköszönni, hogy a kedvezőtlen időjárás ellenére eljöttetek sportolni”- szólt az igazgató úr a diákokhoz.” Mutatja a város iskoláinak összetartását, hogy mindenki felajánlotta saját tornatermét a rendezvény érdekében. Köszönöm mindezen túl Nagy Andrásnak, iskolánk egykori igazgatójának, a Humán Erőforrás Bizottság elnökének a bizottság anyagi támogatását, valamint fenntartónknak a Klébersberg Intézményfenntartó Központnak a segítségét.

Szabó Tamás beszédének első gondolatait a Szántai családhoz intézte. „Szeretném kifejezni azon érzésünket, amely ilyenkor minden egyes alkalommal, de év közben is számtalanszor felbukkan, az hogy Öcsi bácsi olyan személyiség volt, aki egy ilyen városi közösség számára kincset ér. A ránk hagyományozott szellemiség továbbra is fenntartandó.

„A mozgás a diákoknak olyan lételeme, melyet nem szabad szunnyadni hagyni. Minden eszközt meg kell ragadni, hogy benne maradjon abban az értékrendben, amit a korosztály magának kialakít. A város ebben megpróbál partner lenni és minden olyan lehetőséget, akár anyagi, akár szervezésbeli, akár erkölcsi hozzáállásban, amit meg tudunk tenni azt megtesszük” – fogalmazott a polgármester, majd kellemes, náthamentes következményű időtöltést kívánt a diákoknak.
Az ünneplők elhelyezték az emlékezés virágait Szántai József emlékművénél, majd átvonultak a mérkőzések helyszíneire a Bercsényi, az Apponyi, a Nagyboldog iskola, a Lehel Vezér Gimnázium tornacsarnokaiba. (A tenisz mérkőzéseket később időpontban megrendezik.)

Eredmények:

Leány kézilabda:
1. Lehel Vezér Gimnázium I.
2. Liska József Katolikus Erősáramú Szakközépiskola és Gimnázium – Lehel Vezér Gimnázium II.
3. Terplán Zénó Ferences Szakképző Iskola és Gimnázium
4. Klapka György Szakközép és Szakiskola
Gólkirály: Szlobodán Beáta (Liska József Katolikus Erősáramú Szakközépiskola és Gimnázium)

Fiú labdarúgás:
1. Lehel Vezér Gimnázium I.
2. Lehel Vezér Gimnázium II.
3. Liska József Katolikus Erősáramú Szakközépiskola és Gimnázium
4. Klapka György Szakközép és Szakiskola
5. Gróf Széchenyi István Katolikus Gimnázium, Szakképző Iskola
6. Terplán Zénó Ferences Szakképző Iskola és Gimnázium
Gólkirály: Penczner László (Liska József Katolikus Erősáramú Szakközépiskola és Gimnázium)

Fiú kosárlabda:
1. Liska József Katolikus Erősáramú Szakközépiskola és Gimnázium
2. Lehel Vezér Gimnázium
3. Terplán Zénó Ferences Szakképző Iskola és Gimnázium
4. Damjanich János Gimnázium
Gólkirály: Faragó Gábor (Lehel Vezér Gimnázium)

Leány kosárlabda:
1. Lehel Vezér Gimnázium
2. Liska József Katolikus Erősáramú Szakközépiskola és Gimnázium
3. Damjanich János Gimnázium
4. Terplán Zénó Ferences Szakképző Iskola és Gimnázium
Gólkirály: Baráth Adrienn (Lehel Vezér Gimnázium)

Fiú röplabda:
1.  Damjanich János Gimnázium
2. Gróf Széchenyi István Katolikus Gimnázium, Szakképző Iskola
3. Lehel Vezér Gimnázium
4. Terplán Zénó Ferences Szakképző Iskola és Gimnázium

Leány röplabda:
1. Liska József Katolikus Erősáramú Szakközépiskola és Gimnázium
2. Lehel Vezér Gimnázium I.
3. Terplán Zénó Ferences Szakképző Iskola és Gimnázium
4. Lehel Vezér Gimnázium II.
5. Damjanich János Gimnázium