Versíró-pályázat

A Jászság költői ismét összemérhetik tehetségüket az immár harmadik alkalommal meghirdetett Csillagkürt versíró pályázaton.

A megmérettetésre korhatár nélkül amatőr és hivatásos költők egyaránt jelentkezhetnek. A zsűri előnyben részesíti a ritmikailag igényes, forma és tartalom egységében született műveket.
Egy szerző legfeljebb három verssel pályázhat, melyek egyenként maximum negyven sorosak lehetnek. A kizárólag saját verseket Word formátumban, News Time Roman betűtípussal 12 pontos betűmérettel, kizárólag interneten lehet benyújtani „Csillagkürt” tárgymegjelöléssel. A beküldött költemények mellé szükséges csatolni a szerző nevét, születési helyét és idejét, lakóhelyét és értesítési e-mail címét valamint egy jpeg formátumú, nagy felbontású önarcképet. Beküldési határidő: október 23-a 24 óra. A pályázat lehetőséget ad már megjelent versek értékelésére is. A szerzőnek hozzá kell járulnia, hogy a beküldött szellemi terméket, és fényképet a pályázati oldal határozatlan ideig közzé tegye.

A zsűri tagjai Csapó Lajos író, költő festőművész, valamint Góg János költő lesznek. Pályázati koordinátorok Utasi Hajnalka és Kocsán László.