Műhelytitkok a Hamzában

A Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria ebben az évben indította útjára Műhelytitkaink című ismeretterjesztő sorozatát. A nyári szünet után szeptemberben folytatják a sikeres kezdeményezést.

A szombat délelőtti foglalkozások során egy-egy művészeti technikát elemeztek a múzeum munkatársai és meghívott előadói, majd műhelymunka keretében a résztvevők ki is próbálhatták azokat. Az eseményekhez minitárlatot is szervezett a múzeum, ahol kortárs alkotók témába vágó munkáit láthatták az érdeklődők. A kiállításokra építve a tárlat időtartama alatt múzeumpedagógiai órák várták a különböző korosztályú iskolás csoportokat.

A sorozatot szeptembertől, megújult köntösben továbbra is folytatjuk. Az elkövetkezőkben programunkat a kapcsolódó kiállítások ünnepélyes megnyitójával kívánjuk színesebbé tenni, így az eddigi délelőtti időpontot délutánra tesszük át. Természetesen a megnyitó után az eddig megszokott módon az alkotó kedvűek még maradhatnak velünk egy jó hangulatú műhelymunkára is.

Sorozatunk negyedik részében a ceruzarajz technikáival ismerkedhetnek meg Demény Andrea iparművész egy igen izgalmas kiállítása, valamint az alkotó és Nagy Ildikó rajztanár közösen kivitelezett műhelymunkája révén. A kiállítás érdekességeként olyan rajzokat, vázlatokat tekinthetnek meg, melyeket ritkán áll módjában a közönségnek látni, hiszen nem a művész fő alkotását mutatjuk be, hanem azt, hogy hogyan is jut el egy alkotó a fő művekig. A rajzokból olyan titkokra derül fény, hogyan fejlődik, hogyan érlelődik az alkotó agyában egy kész alkotás, valamint abba is betekintést enged, hogy egy kész alkotást mennyi munka előz meg.

A kiállítás ünnepélyes megnyitójára szeptember 26-án, szombaton 15 órakor kerül sor. Mivel a kiállításon vázlatokat, előtanulmányokat tekinthetnek meg, így ehhez igazodva a zenei közreműködőnktől, Kosztolicz Pétertől, művésznevén Pedrótól (a Pedrofon együttes oszlopos tagjától) is improvizációs „vázlatokat” hallhatnak majd. A megnyitó után pedig Demény Andrea és Nagy Ildikó irányításával izgalmas műhelymunka marasztalja múzeumunkban az érdeklődő alkotó kedvűeket.