Újabb kapocs Lajosmizsével

Az expó sűrű programjai közepette pénteken kora délután felavatták legifjabb testvérvárosunk, Lajosmizse és Jászberény címereit ábrázoló réztáblát, a Polgármesteri Hivatal nagytermében.

A Lajosmizséről érkező delegációt Szabó Tamás polgármester köszöntötte a Polgármesteri Hivatal nagytermében pénteken, a helyi képviselő-testület tagjainak részvételével. Jászberény város testvér-települési kapcsolataihoz hozzá tartozik a már évtizedes múltra visszatekintő szokás, miszerint egy közös réztáblán kihelyezik a hivatal nagytermében Jászberény és testvértelepüléseinek címerét.
Ezt a hagyományt tovább folytatván, legifjabb testvárosi településünkkel, Lajosmizsével közös réztábla is elkészült és ünnepélyes leleplezésére sor került.

A két város kapcsolatát a közös szándék mellett közös történelmi gyökerek is erősítik, melynek történelmi hátterét Hortiné dr. Bathó Edit múzeumigazgató tárta a hallgatóság elé. A jászok gazdálkodását a külterjes állattartás jellemezte, majd a XVIII. század elejétől egyre inkább előtérbe került a földművelés. Az 1745-ös Redemptiót követően jelentősen átalakult a Jászság gazdálkodásának arculata, a települések körüli pusztákat szántóföldekké alakították, ezzel csökkentve a legelők számát. A településszéli ólaskertekből a jószágállományt távolabbi tanyákra vitték, ekkor alakult ki a tanyavilág a Jászságban. A népesség folyamatosan gyarapodott, a katolikus jász családokban nem volt ritka a 12-16 gyermek sem. Ennek következtében a vagyon felaprózódott, így néhány család megélhetése bizonytalanná vált. „Leleményes őseink elhatározták, hogy más vidékre költöznek a jobb megélhetés reményében.” Az első szervezett áttelepülés 1719-ben történt Jászapátiból Kunszentmártonba, majd a Jászság más településeiről is többen vándoroltak a Kiskunság török pusztította lakatlan pusztáira. „A XVI. század végén még a nagykőrösiek használták Mizsepuszta és Lajos területét, majd a jászok bérelték. A Redemptiót követően hatezer rajnai forintért meg is váltották, így saját tulajdonukba került.”

Amíg a gazdák Jászberényben éltek, rideg tartású jószágaikat pásztorok legeltették toronyiránt mintegy 80 kilométerre. Ugyan tilos volt a pusztákon lakás, mégis elindult a lassú odatelepülés. 1856-tól Jászberény városa engedélyezte a betelepítést. „Ennek érdekében a születendő község helyének nyolcszáz katasztrális hold területet jelölt ki és ezt 120, egyenként 800 négyszögölös parcellára osztotta és ezt áruba bocsátotta.” A két puszta gyorsan benépesült. A Jászkun Hármas Kerületet 1876-os megszűnését követően, 1877-ben a két puszta Jászlajosmizse néven egyesült és önálló településsé vált, majd 1902-ben változtatták nevét Lajosmizsére. A családi kapcsolatok még ma is élnek, fontosabb eseményekre, búcsúkra ellátogatnak egymáshoz a rokonok. A kulturális kapcsolatok is a XX. század végén, a Jász Múzeum és művészeti csoportok révén újra felerősödtek. „2013-ban Jászberény és Lajosmizse kifejezte abbéli szándékát, hogy ezt a történelmi közös múltat a jelenkor lehetőségeivel is megpecsételik és testvérvárosi kapcsolatot alakítanak ki.”

Múzeumigazgató asszony lendületes, humoros történelmi beszámolóját a leleplezés aktusa követte a tanácsteremben. Sisa József készítette a rézzománc alkotást, amelyen Lajosmizse és Jászberény címere látható.
A szülő és gyermek példáján keresztül szemléltette Basky András, Lajosmizse polgármestere a két város kapcsolatát. Jászberény, mint szülő atyáskodott Lajosmizsén, de a gyermekhez hasonlóan, Lajosmizsének volt egyfajta eltávolodási szándéka. Az önállósulás következménye volt, hogy a településen a jász hagyományok ápolása alább hagyott. „Ma fölismertük azt, hogy a gyökerek nélkül nem szabad tovább lépni.”
Mindkét polgármester egyetértett abban, hogy az élő kulturális kapcsolataik mellett a két város gazdasági kapcsolatait is szorosabbra kell fűzni.