Csendesen jubilált az Art Camp

Szombaton nyílt kiállítás az Art Camp Művészeti Szimpózium elmúlt 25 évének tiszteletére az alkotótáborokban készült művekből. Idén először maradt el a nemzetközi kortárs képzőművészetben is nyomot hagyó művésztelepi munka, amit forráshiány miatt nem tudtak megszervezni.

Dokumentumfilm vetítésévvel vette kezdetét szombat kora délután az ünnepség a Lehel Film-Színház Sára Sándor termében, ahol az Art Camp Művészeti Szimpózium elmúlt 25 évéből láthattunk szemelvényeket. A vetítés előtt Palkó Tibor Munkácsy-díjas festőművész a tábor szervezőjeként osztotta meg gondolatait a megjelentekkel.

Felidézte a kezdeteket, amikor 1988-ban társaival megalapították a független Alkotárs Művészeti Egyesületet, amely úttörő kezdeményezésnek számított a fiatal képzőművészek útkeresésében. A Táncsics Mihály utcában létrehozhatták a Kortárs Galériát, ahol pezsgett a művészeti élet, és egyik kiállítás megnyitó, koncert, performansz követte a másikat. „Voltak jobb, rosszabb periódusok.” – utalt a nehezebb időszakokra is. Külföldről is számos képzőművész érkezett ide, Jászberénybe, hogy inspirációkat gyűjtsenek. Az első „Art Camp” Nemzetközi Művészeti Szimpóziumot 1990-ben rendezték, a főiskolán. Az itt készült alkotásokat közös tárlaton mutatták be, idén először a Lehel Film-Színház falai között és idén először tábor nélkül. Ebben az évben ugyanis nem kaptak támogatást a Nemzeti Kulturális Alaptól, így finanszírozás hiányában az idei tábort nem tudták megszervezni.

201509020014.jpg

A jubileum azért természetesen nem maradhatott ünneplés nélkül. A 38 VHS kazettából összevágott és digitalizált dokumentumfilmet Szarvas Lászlóné Csilla média-könyvtáros munkáját dicséri. A filmből ízelítőt nyerhettünk a táborban folyó alkotómunkáról, talán még a festék és a cigarettafüst illatát is érezhettük közben. S maga a nyersanyag is művészien volt felépítve, nem a véletlenre bízva a képek egymásutániságát. A film elején és végén, stílusosan a Bizottság: Milarepa-verzió című számát illesztették a filmkockákhoz. (Milarepa buddhista szent volt, aki a világtól elvonulva elmélkedett – a szerk.) Egyik meghökkentő képsor követte a másikat. Igen ismertté vált a Kiflik a földben című installáció, amire az országos sajtó is felfigyelt. A 90-es években Kerekudvaron kapott helyet a tábor, ahol fiatal kortárs művészek közösen készítették el a „kifli ültetvényt” az egykori dohányszárítóban. Az archív felvételen Sebestyén Zoltánt (Block csoport tagja) kérdezték a szokatlan alkotásról, aki a miértekre azt felelte: „visszahelyeztük a kifliket oda, ahonnan jöttek.” Az egy órás dokumentumfilmet Boga Clementina Gabriella: Notch Myself! című rövidfilmje követte.

Kis szünet után a mozi emeleti galériájára invitálták az érdeklődőket, ahol Góg Zoltán kiállításszervező kiemelte az alkotótábor elmúlt 25 évének jelentőségét, amely évről évre új áramlatokat hozott, inspirálva azokkal a fiatal művészeket. Ocskay László Doky, budapesti képzőművész szavait – aki levelében méltatta az alkotótábort –, Sinka Judit tolmácsolta. „Ha a város előbb értesült volna a forráshiányról, bizonyosan az ügy mellé állt volna” – kezdte megnyitó beszédét Hajnal-Nagy Gábor alpolgármester. „Értékválságban élünk… ezért ma még inkább fontos a művészek feladata… Szerintem nem lesz akadálya, hogy jövőre a tábort megrendezzék.” Lehetséges helyszínként a jövőbeli Kultúrmalmot említette. Palkó Tibor megköszönte a felajánlást, és reményét fejezte ki, hogy jövőre a város beválthatja ígéretét.

Az ünnepélyes megnyitót három művész koncertje zárta: Nagy Mózes klarinéton, Dóra Attila szaxofonon, Varga Erik basszusgitáron kápráztatta el a közönséget. A jubileumi tárlat október 11-ig várja látogatóit a Lehel Film-Színház galériáján, nyitva tartási időben.