Már csak a center hiányzik

Augusztus első felében az új edző Forray Gábor vezetésével elkezdődött városunk kosárlabdacsapatának összekovácsolása, azaz a fiúk szorgalmasan dolgoznak az edzéseken és készülnek az októberi rajtra.

Egy jó hangulatú pörgős edzés szemtanúja voltam a héten. Amikor odaértem, éppen már – focista nyelven – „két kapuztak”, így nem zavarhattam őket kérdéseimmel. Amikor aztán Forray mester befejezettnek nyilvánította a tréninget három fiatalemberrel is szót váltottam. Mándoki Tamás (volt Olaj játékos), Buzsáki Bence (Kecskemétről érkezett) és Ruják Bence (Sopronból jött) mindannyian elmondták, hogy egy jó szellemű társaság tagjai lehetnek. Mindhárman ismerték korábbról az edzőt és – többek között emiatt is, – szívesen tették át székhelyüket a Jászság fővárosába.

A fiúk után természetesen következett az edző Forray Gábor is, akivel egy perc alatt megtaláltuk a közös nevezőt, mert szimpatikus, barátságos, és ami lényeges, ambícióval, tervekkel teli sportembert ismertem meg.
-”Idáig minden úgy van, ahogy a vezetőkkel néhány héttel ezelőtt megbeszéltük, azaz nyugodtan dolgozhatunk minden rendelkezésünkre áll. Szerencsére a csapat korábbi magja – Rastko Dramicsanin, Soós Gábor, Cseh György, Szögi Ádám és Horváth Ákos – továbbra is rendelkezésre áll, és melléjük több fiatalt sikerült leigazolni. (A fent megszólaltatott játékosokon kívül: Bános Csaba és Ondima Olivér – a szerkesztő.) Mivel az elképzelések közt szerepel az is, hogy lehetőség szerint vonjunk be helyi fiatalokat is, természetesen közülük hárman – Szappanos Máté mellett, Nyíri Dániel és Lőrincz Miklós – a felnőttekkel edzenek. Elmondhatom, hogy már idáig is sokat segítettek, hiszen egy labdás edzés lebonyolításához legalább 12 játékos szükséges. Éles meccseken – rotációban – egyszerre ugyan csak három fiatalember kerül a kispadra, de a többiekre is nagy szükség van az utánpótlás csapatban. A magyar keret szinte kialakult, talán még egy játékost igazolunk. A napokban érkezik az egyik légiós, az amerikai Dorian Green irányító, de egy center is rövid időn belül várható. Elmondható tehát, hogy szép lassan alakul csapatunk, hiszen már csak egy center neve hiányzik a névsorból.”- mondta el a JP-TOP COP Jászberény edzője.

Forray Gábor elmondta még, hogy amikor Kecskemét segédezőjeként járt a Bercsényi úti csarnokban nagyon jó benyomást tett rá a jászberényi szurkolótábor, akik nem szidták az ellenfelet, hanem sajátjaikat támogatták, minek eredményeként épp, hogy meg tudták nyerni a mérkőzést.

Az edző által emlegetett szurkolótábor a csapat nagy részét a jövő héttől ismerheti meg, ugyanis szeptember 3-án csütörtökön a Honvéd, majd szombaton a MAFC csapata érkezik Jászberénybe edzőmeccsre.