Hol kezdődik az egészség?

Szeretném megosztani a történetem, hogy mások tanuljanak belőle. Elég rossz egészségi állapotban vagyok, ami összefügg a fiatalkori sportolás hiányával. Anno a testnevelés órákat szerettem, és szívesen futottam is.

Én aszténiás alkat vagyok, vagyis nagyon sokat kell ennem, mégse hízok, így a genetikámat okoltam, és nem tartottam fontosnak, hogy erős legyek.
A villannyal, vízzel nagyon spóroltunk, így voltak olyan gondolataim is, hogy talán azért vagyunk szegények, mert sokat eszek. Ilyen bonyolult egy kamasz világa. Szülőként biztos sokak szájából elhangzott, hogy „nem lesz pénz játékra, ha sok lesz a villanyszámla”. Fényképek alapján már 10 évesen is aszimmetrikus volt a kulcscsontom, és 14 évesen már a vállam is.

Az iskolaorvos gerincdeformitást is észrevett, én úgy emlékszem, hogy felkiáltott, hogy „Ezt nézzétek meg!”, majd mondta, hogy sportoljak. Elég megalázónak éreztem, a szüleimnek el se mertem mondani. És azt se tudtam, hogy mit mondhatnék a szüleimnek. Voltam röntgenen is 18 évesen, negatív lett. Sajnos több haláleset is volt ebben az időben elhúzódó betegségek után, így ez is közre játszhatott, hogy nem a sportpályákon játszottam és romlott a tartásom. Azt hittem az aktív testnevelés órák és futás miatt lehetőségeimhez mérten egészségesen élek.

Saját tapasztalatból tudom, hogy a jászberényi röntgen a mai napig nem szűri ki az ágyéki, nyaki lordozis elváltozást, mert álló helyzetben készül a röntgen. A lapos, púpos hátat sem, mert arról nem készül felvétel kétirányú röntgen esetén. A csigolyák apró oldalirányú elmozdulása, illetve torziója, ami apró asszimmetria, nem diagnosztizálták nálam, pedig látható. Ezekkel a deformitásokkal mind együtt kell élnem, és a legjobban fájó, hogy csak akkor tudtam, amikor már fájt. Kiskoromban imádtam olvasni, emlékszem a Nagy Egészségkönyv 1992-es kiadásában utánanéztem a gerincferdülésnek is, azt írta gyógyíthatatlan. Pedig kiskoromban még gyógyítható lett volna. Így éltem abban az önbecsapó tudatban, hogy a szüleim se sportoltak, nekem se kell, az öregedés pedig mindenkinél betegségekkel jár.

Ezek vezettek a fájdalmaimhoz. Családi és baráti körömben senki nem tud semmit a gerinc alig látható deformitásairól, így még nehezebb elmondanom, hogy 30 évesen már alig tudok járni, ülni. Ha valaki figyelmesen elolvasta e cikket, kérem állítsa párhuzamba mit várna el a szüleitől, az orvostól, vagy épp a szülő a gyerekétől, ha a gyermeken pattanások jelennének meg. Már mennénk is az orvoshoz, tudni szeretnék a betegség nevét, majd irány a  gyógyszertár, amíg nem késő. Talán az iskolát is megúszná pár napig a gyermek.

Név a szerkesztőségben