Pista bácsi köszöntése

Augusztus 10-én, 90. születésnapja alkalmából felesége és barátai, valamint Juhász Dániel, a város nevében köszöntötték Makkai Istvánt otthonában.

A Toborzó utcai takaros ház ajtajában Magda néni várta tárt karokkal a köszöntőket augusztus 10-én kora délután. Az ünneplés apropója férjének, Pista bácsinak 90. születésnapja volt. Jászberény város és a Kormány nevében Juhász Dániel önkormányzati képviselő köszöntötte Makkai Istvánt oklevéllel és egy csokor virággal.

Makkai István 28 évesen került Jászberénybe, s telepedett le feleségével a városban. A Hűtőgépgyárban vállalt munkát, a kísérleti üzemben műszakvezetőként dolgozott nyugdíjazásáig. Toborzó utcai házukat két kezével építette sok szorgalommal, kitartással és munkával. Nagy törés volt az életében, amikor egyetlen gyermeküket 24 évesen elvesztették  tragikus motorbalesetben. Fiuk halála után felesége sokkot kapott és lebénult, így Pista bácsi vállalta fel ápolását, gondozását haláláig. Háromévi özvegység után Magda nénivel találtak egymásra, aki Kolozsvárról költözött Jászberénybe, s újra élettel töltötte meg a házat. 1992 januárjában házasodtak össze, s azóta is boldogságban, egyetértésben élik mindennapjaikat.

Az alsónémedi születésű Pista bácsinak négy testvére volt, akik sajnos már nem ünnepelhettek együtt fivérükkel. Négy keresztlányával azonban szoros a kapcsolatuk, akikkel hétvégén már megülték a jeles ünnepet. Pista bácsi jó egészségnek örvend, bár az aktív mozgás nehezére esik. Szabadidejében keresztrejtvényt fejt és nagyon szereti az édességet, ahogy azt Magda néni elárulta a születésnapi torta felszeletelésekor: „Az én férjem nagyon imádja az édességet, a húst meg ne is lássa.”