INDA – A demenciáról másként

A demens személyek komplex gondozási lehetőségeire hívták fel a figyelmet július 15-én, a Római Katolikus Szeretetszolgálat szakmai napján, amely fókuszában a gondozók számára kínált képzések álltak.
Július 15-én, szerdán 9.30 órakor a Déryné Rendezvényházban tartotta szakmai fórumát a Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat. Az uniós forrásból megvalósuló „Demenciához kapcsolódó interprofesszionális szolgáltatások megalapozása” projekt célja, hogy a feltárt szükségletekre fókuszálva rugalmas, komplex gondozási programot dolgozzon ki.
A szakmai napot Szabó Tamás polgármester nyitotta meg. Beszédében kiemelte, hogy a szociális ellátásban tevékenykedők szerepe kiemelkedően fontos. Napjainkban talán még inkább, hiszen a társadalom számára terhet jelent az idősek gondozása. Ezért különösen megbecsülendő az ezen a területen dolgozók munkája és hivatástudata. Az első szakmai előadásban dr. Egervári Ágnes, a Római Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója mutatta be az INDA – Demenciáról másként című projektet. (Az INDA, mint mozaikszó az Interprofesszionális Nemzeti Demencia Alapprogram elnevezést takarja.) A Szeretetszolgálat öt intézménnyel közös konzorciumban valósítja meg a pályázatban foglalt célokat. Hangsúlyozta, hogy a demencia ma már olyan népbetegség, amelyet évente 7,7 millió embernél diagnosztizálnak. 2010-es adatok szerint a világon több mint 35 millióan szenvedtek demenciában. Az egyenlőre gyógyíthatatlan betegség kórlefolyása 10-15 év, de korai felismerésével lassítható a folyamat, valamint az érintett beteg és családjaik felkészülhetnek. Kiemelten fontos tehát a rendszeres szűrés és a tünetek észlelésekor orvosi segítség kérése. A demencia tünetei többek között az amnézia (rövid távú memória romlása), az afázia (beszédzavar), az apraxia (akaratlagos mozgás zavara), a szellemi képességek romlása.
A folytatásban Ráczné Németh Teodóra EESZI (Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény, Győr) igazgatóhelyettese fejtette ki a projekt keretében megvalósuló képzések részleteit. Fontos számukra az önkéntesek képzése is, de a jelen pályázat kifejezetten a szakemberek továbbképzését célozta meg, melynek keretein belül 300 mestergondozót szeretnének kiképezni. A 40 órás tréning napi 8 órában, egy hét alatt zajlik, az utolsó napon pedig szóbeli vizsgával zárul. Elsődleges céljuk a gondolatébresztés, további ismeretekhez iránymutatás a szociális és egészségügyi szférában dolgozók számára. A tanfolyam 15 alkalmas turnusban indul, augusztus végétől egészen október végéig, 20-20 fős csoportokban. Jászberényben szeptember 8-15-ig tartják a tanfolyamot. Szakirodalom gyűjtemény, tananyag is készül a pályázat keretein belül, melyet az interneten is el lehet majd érni.
Rövid szünetet követően Kovacsics Zsuzsanna igazgató előadásával folytatódott a rendezvény, aki a személyközpontú gondozás alternatíváit mutatta be. Szívhez szóló előadásában kiemelte, hogy a demens személyekben is meg kell látnunk az értéket, az individuumot. A gondozóknak ezért törekedniük kell arra, hogy emberi méltóságukban erősítsék őket. Hangsúlyozta, hogy a demens személyeket ne kezeljük gyerekként, hiszen amellett, hogy mentális képességeik megfogyatkoztak, ők is emberek, akik életük végéig fejlődnek, ha nem is úgy, mint egészséges társaik. „A demens ellátás kreatív, dinamikus munka, nem segédmunka…a személyközpontú gondoskodás nem csupán technika, módszer, hanem értékrend, etikai állásfoglalás és szemlélet.” A szemlélet követői vallják, hogy a személy előbbre való, mint tünetei.
Vargáné Deme Katalin, a helyi Szent Klára Otthon igazgatója és kollégái intézményük tevékenységét mutatták be, s megható képsorokkal szemléltették az otthon mindennapi életét. A 135 férőhelyes otthonban 47 súlyos és 27 középsúlyos demens beteget látnak el, közülük nappali ellátásban tízen részesülnek. Az intézmény gondozói vallják, hogy a lelki oldal védelme ugyanolyan fontos, mint az ellátás, melyet szeretettel és türelemmel végeznek.
A konferencia fórummal: eszme- és tapasztalatcserével zárult, melyet Szatmári Antalné alpolgármester moderált.