A pezsgés elkezdődött

Kedd este vette kezdetét városunk életében az a pezsgés, mely a negyedszázada nemesedő fesztivál ünnepségsorozatát hivatott elindítani.
Este hat órától a centrum három helyszínén külföldi együttesek térzenével és tánccal hangolták a közönséget a hatnapos rendezvény programjaira. Nyolc óra után már a Víz utca lezárt utcaszakasza, udvara és a táncosok háza várta nyitott kapukkal a szórakozni vágyókat, ahol az esti koncertek nyitányaként a Zagyva Banda húzta a talpalávalót. A berényi néptáncos mulatságok gyakori vendégmuzsikusai ezúttal a hamarosan megjelenő Játék határok nélkül című albumuk zenei anyagát tárták a hallgatóság elé.
A koncertet követően tánccal mozgatták át magukat a közönség tagjai, majd ismét érdemes volt egy órácskára visszatelepedni a színpad elé, ahol a JNE táncosai egy új oldalukról mutatkoztak be.
Boka Gábor dirigálásával Savanyú Jóska hírhedt betyár életének mozzanati elevenedtek meg a szemünk előtt nem kevés humorral, kacagtatóan csetlő -botló jelenetekkel. Az éjszaka további részében táncház várta a népzene és a néptánc rajongóit.