Rácz Kálmán: Zagyva kishíd

A Szikra Galéria ünnepélyes festmény bemutató programja augusztus 4-én, kedden délután öt órától a hónap műtárgyaként Rácz Kálmán Zagyva kishíd című 60 x 80 centiméteres olajvászon festményét mutatja be.

Rácz Kálmán (Lengyeltóti, 1908. szeptember 27 – Rákospalota, 1994.) festőművész személye, szervező és művészi tevékenysége különösen fontos és számon tartott  a jászsági képzőművészet történetében.

1933-ban került a jászberényi Magyar Királyi József Nádor (ma Lehel vezér) Gimnáziumba rajztanárként, itt vette nőül Beleznay Annát ( Jb. Szentlélek u. 1).
Kezdeményezte a helyi művészek bevonásával a Jászberényi Nyolcak művész-csoport megalakítását. 1936-ban létrejött a csoport és ezt követően Rácz Kálmán  szervezte a helyi, és fővárosi kiállításaikat. Így szerepelhettek a Műcsarnok Tavaszi Tárlatán, és a Nemzeti Szalon Tavaszi Kiállításain. Az általuk rendezett számos jászberényi kiállítás pedig  hozzájárult a művészet iránti fogékonyság alakításához, valamint egy újabb festőgeneráció létrejöttéhez, csak úgy, mint mesterének, Rudnay Gyulának  a segítő támogatása.
1945-ben elhagyta Jászberényt és Budapestre költözött, azonban számos jászberényi látkép, csendélet őrzi itt-tartózkodása emlékét.

A Hónap Műtárgya is egy helyi témát dolgoz fel. A Zagyva kishíddal című. olajfestménye a város egyik festői részéről szól, a Zagyváról és a rajta átívelő kis fahídról, valószínűleg a Külső Zúgó környékén. Bár Rácz Kálmán művészetére  a naturalizmus, realizmus jellemző, e képén tetten érjük a francia impresszionisták hatását is. Klasszikus komponálási elvek mellett a formák oldott, foltszerű megjelenítésével a vízfelület villódzását, a fény-árnyék hatásokat megragadó előadásmód közvetíti számunkra a folyópart igazi hangulatát.

Rácz Kálmánt és alkotását bemutatja: Rácz Gábor iparművész, Rácz Kálmán fia. Ezután kötetlen beszélgetés lesz a festőművész pályájáról, alkotásairól, mindennapjairól a család tagjaival. Az est folyamán közreműködnek a Palotásy János zeneiskola növendékei.