Köszönöm – A tőtevényi emlékmű ürügyén

A tőtevényi és újerdei háborús áldozatok nevében mondok köszönetet a Jászberényi Református Egyház erkölcsi segítségéért, a Városfejlesztési Bizottság anyagi támogatásáért, a kőszobrászoknak, a műsort adóknak, a kiállítást rendezőknek, a megemlékezésen tiszteletet tanúsítóknak, a koszorút, virágot-mécsest hozóknak, azoknak, akik az előző években gondozták az emlékmű környékét, akik segítettek az áldozatok adatainak összegyűjtésében, a jelenlegi politikai helyzetnek, hogy lehetőség van a megemlékezésre. Ez a munka az avatás ünnepén összegződött.

Az útkereszteződésnél álló emlékmű környéke nem alkalmas a megemlékezésre. 1942-ben az avató ünnepség is az egykori iskolában és annak udvarán történt. A tanyasi iskola bezárása után az épületet hamarosan a rombadőlés fenyegette. Ettől mentette meg az épületet Bíró Ottó aranykoszorús asztalosmester és felesége. Eredményes munkájukról már negyedik éve győződhettünk meg, amikor emlékezni jöttünk össze az általuk kialakított Erdei Vendégháznál. Kezük nyomán az épület és annak környéke mindig szebb és szebb lett. A jó levegő, a tisztaság, az ízlésesen kialakított épületbelső, a parkosított udvar, a gondozott gyep, a házigazda vendégszeretete, figyelmessége mindannyiunk örömét szolgálta. Köszönjük az ülőhely biztosítást is. A több mint száz résztvevő a nagy melegben árnyas helyen ülve részese lehetett a tiszteletadásnak. Áldásos munkájukat köszönve örülnénk, ha jövőben is itt emlékezhetnénk.

Aki dolgozik, az hibázhat is mondást sokan ismerjük. A hibát észre kell venni, de segítő jóindulattal azt ki lehet javítani. Az áldozatok neve közül kettő „kilóg a sorból”. Akinél nem szerepel az évszám, az hadifogságban halt meg. A hadifogságból szabadulása reggelén egy társa látta, amikor a hullaszállító kocsira dobták fel. A hozzátartozói az akkori politikai helyzetben nem is keresték.
A hároméves kisfiú esetében megoszlott a vélemény, hogy áldozat volt-e vagy nem. A féléves kisfiú édesanyja meghalt. A népes családot az apa tartotta össze. A front alatt a két kamaszkorú lányt bújtatni kellett a részeg és erőszakos katonák elől. Az apa a városban vállalt munkát, hogy gyermekeinek kenyeret tudjon adni. Az ötéves vigyázott a háromévesre. Ma így gondolkodunk: miért nem vállalta el valaki a két kicsit? Azért, mert ahol kicsi gyerek van, ott lenni kell nőnek is. A nőket megerőszakolták. A front alatt mindenki a családját és az életét mentette. A kisfiú megfázott. Nem volt gyógyszer, nem tudták megfizetni az orvost. Novembert és decembert írt a naptár. Mi, helybéliek így határoztunk: ő is a háború áldozata.

Itt sok volt a civil áldozat, akik puszta kézzel néztek az életüket kiontó katonák fegyverére.
Isten áldja és óvja azok munkáját is, akik az elmúlt évtizedekben költöztek a tanyára, és tisztelettel viszik tovább az egykor itt élt és dolgozott paraszti emberek emlékét.

Elkövetett hibáimmal talán kisebb kárt okoztam, mintha semmit sem csináltam volna a szülőföldemért.

Tisztelettel és köszönettel:
Katona Katalin