A Törpök élete nem csak játék és mese….

Hanem kaland, és vidámság az eső ellenére is! A 298l Lehel vezér cserkészcsapat idei kiscserkész tanyázásán az idő ugyan nem fogadott kegyeibe minket, de ez mit sem változtatott a lelkesedésen és a hangulaton.

Persze nem volt minden rendben, mert rögtön az elején Hókuszpók elrabolta Törpapát. Természetesn a törpifjoncok lelkes csapata Törpszakáll, Tréfi, Törpilla Törpiri és Törperős vezetésével rögvest útra kelt és megmentette. Ezután Újaprajafalván, a Homoki Templom körül kezdődött életük, megittuk a mágikus Törpszörpöt, ifjoncaink törpnevet és törpsapkát kaptak, hopgy másnapi kézműves és akadályverseny után immáron felkészülten ütközzenek meg a mocsári ragyákkal és Hókuszpókkal, akik a boszorkány varázspálcájával mindenkit gonosszá akartak tenni. Szerencsére Törpapa a bűbájt megtörve mindenkit jóvá varázsolt. S bár Melák megette az aznapi vacsoránkat elsőre a Jótündér visszavarázsolta a törpöknek. Végül vidáman térhettünk vissza az eredeti Aprajafalvára aza Jászberénybe, ki-ki családjához. Köszönjük támogatóinkank, hogy lehetővé tették az idei tanyázást, mely felejthetetléen élményeket adott mindenkinek!

Vidovich Kálmán

csapatparancsnok