Városfejlesztés diákszemmel

Jászberény város és a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának együttműködése eredményeképp született az a tervezői kiállítás, melynek megtekintésére csütörtök délután a Déryné Rendezvényházban volt mód.

A város és az egyetem 2014 őszén megkötött közös projektjében közel száz végzős diák vett részt. Feladatuk szerint az egykori Szatmári-malom épületét, illetve a Déryné utca bontásra ítélt negyedét kellett újraálmodniuk. Az elkészült terveket kiállítás formájában mutatták be a városvezetőknek és a médiának. A projektek igen innovatív elképzeléseket ábrázolnak, tükrözik a diákok friss, fiatalos lendületét. Ötletesek és esztétikusak, ugyanakkor figyelembe veszik a város meglévő arculatát. A tervek többségükben kulturális és szolgáltató jellegű épületegyüttesek megvalósítását tűzi ki célul. Elképzelések szerint a malomban létesülhetne kiállítótér, koncertterem, játszóház, sportcentrum, fitness terem, bolt, lakóház, de volt aki egy szabaduló labirintus megvalósításában látja az épület jövőjét. A Déryné utcai tömb helyére az építészpalánták hostelt, éttermet, lakóházat, üzletházat, irodaházat álmodtak.
A kiállítást Alvári Csaba főépítész nyitotta meg, aki köszöntötte a megjelent diákokat, oktatókat, érdeklődőket, Markó Balázs dékánt és Szabó Tamás polgármestert.
Szabó Tamás polgármesterként a sikeres együttműködés eredményeit látva üdvözlőbeszédében örömének adott hangot, mert a tanulók munkáiból a város mindenképpen profitál. A városfejlesztés gondolatkörén túl a főiskola továbbélését is elősegíti az egyetem és Jászberény között létrejött szerződés.” A település életének igen jelentős szegmense a városfejlesztés, az épített értékekben való gondolkodás és cselekvés. Számunkra óriási lehetőség, hogy egy olyan csoporttal tudunk kapcsolatot létesíteni, akik ebben gyakorlottak. A megbízás keretében két olyan témát jelöltünk meg feladatul, melyek a városfejlesztés sarkalatos pontjait képzik. A kiállításon láthatjuk a komoly szellemi termékeket, mely pályamunkák legjobbjai remény szerint tárgyát képezik majd a megvalósításnak.” Szabó Tamás hozzátette, hogy a kultúr-malom projekt kapcsán már látják azokat a forrásokat, melyek a megvalósítást lehetővé teszik, a Déryné utca vonatkozásában viszont magánvállalkozókat, befektetőket keres a város.
„Meddig tart egy iskola határa?” – tette fel a kérdést az egyetem dékánja Markó Balázs.” Fizikai értelemben nyilván a campus falai jelentik a határt, szellemi értelemben ameddig gondolatok, feladatok vannak, ameddig az iskola kisugárzása eljut. Az egyetem határai ilyen értelemben végtelenek.
A XXI. század kihívásai az egészséges környezetről szólnak, melynek egyik letéteményese a vidék. Nem véletlen, hogy az Ybl Miklós Építészeti Kar a vidék értékmegőrzését tűzte ki céljának, mert a feladatok itt vannak. A magyar vidék az elmúlt időszakban erőfeszítéseket tesz a felzárkózásra, az identitásának, kultúrájának megőrzésére, a fejlesztésekre. Ezen a ponton kapcsolódik az iskola, mint szellemi műhely, amikor kitágítja határait és eljön például Jászberénybe és hallgatói, tanárai révén egy nagyon komoly és tiszteletre méltó munkát végez. A projekt példát ad a következő együttműködéseknek, mert a jövőben ebben a régióban továbbra is szeretnénk hitelesen bemutatni, hogy fontos a tudás, a felsőoktatás, a mérnökség , az építészet, a felelősségvállalás” – hangsúlyozta Markó Balázs.
Végezetül Alvári Csaba főépítész méltatta a beérkezett műveket. Elmondta, hogy az építészhallgatók valós problémák megoldásán dolgoztak és munkáikkal jelentősen hozzájárultak a városfejlesztés gondolatvilágához. Tartalmában és formájában egyaránt hasznosítható, színvonalas javaslatok érkeztek, melyek egy modern, friss arculatot képzelnek a város érintett területeire. A főépítész meglátása szerint a város és a diákok egyaránt profitáltak az együttműködésből.