A szerzetesrendekre emlékeztek

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) első alkalommal 2008-ban tartott országos taggyűlést városunkban. Ez alkalomból került emléktábla az egykori kolostor, a mai Szent Klára Idősek Otthona bejáratához. A tábla azoknak a szerzeteseknek az emlékére készült, akik a hajdani kolostor falai között éltek. A KÉSZ Jászberényi Csoportjának tagjai azóta minden esztendőben kilátogatnak a temetőbe, ahol felkeresik a kedves nővérek sírjait és elhelyezik a kegyelet virágait.

Június 18-án a szokásoktól eltérően nagyobb szabású megemlékezést tartottak a szervezet képviselői. 1950-ben számolták fel a szerzetesrendeket az országban, vagyis hatvanöt esztendeje. Több rend tagjai kerültek a jászberényi kolostorba is. A KÉSZ helyi tagjai ünnepi szentmisével egybekötött koszorúzási ünnepséget tartottak az évforduló emlékére az idősek otthonában.

Budapestről a Szociális Missziótársulattól érkeztek kedves nővérek, akiket aznap délután Vargáné Deme Katalin, a Szent Klára Otthon vezetője fogadott. Majd a szerzetesrend megjelent tagjai az Új Temetőben elhelyezték a megemlékezés virágait. Ezt követően került sor az ünnepi szentmisére, az idősek otthona kápolnájában. A misét a fővárosból érkezett, Varga Kamill ferences rendi szerzetes mutatta be. Beszédében történelmi visszatekintést tartott, melyben az 1950-es éveket idézte.

„A múlt században testvéreinknek sok nehézséget kellett megtapasztalniuk. Az első- és második világháborút, a tanácsköztársaságot, a trianoni békediktátumot. Ezek után a csapások után az országot szinte újjá kellett építeni. Majd következtek a zsidó törvények, a szocializmus évei. 1945-től az akkori hatalom építette az ország hadi gépezetét. 1948-ban letartóztatták Mindszenty bíborost, majd 1949-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Az egyházi személyeket eltávolították az iskolákból, a kórházakból. A kormány ezzel elérte nem titkolt szándékát, hogy sem a tanítás, sem pedig a betegápolás területén nincs szükség szerzetesekre. Szakmai érdekek is sérültek ezzel az elképzeléssel.”– hallottuk a Varga Kamilltól, aki azt is elmondta hallgatóságának, hogy 1950-ben még jobban a szerzetesek ellen irányult az akkori hatalom.

Megtudtuk, hogy júniustól – augusztus 31-ig deportálták a különböző rendek szerzeteseit. Rákosi Mátyás elképezése az volt, hogy 1968-ra már nem lesz katolikus egyház. A jászberényiek is sokat megtapasztaltak az internálótáborból. Teherautókkal hozták a „pufajkások” a szerzeteseket (jezsuitákat, premontreieket, domonkosokat, ferenceseket) városunkba. Többüket a Ferencesek terén található egykori kolostorba helyeztek el.

Varga Kamill elmondta, hogy szeptember 8-án szabadult fel a jászberényi kolostor, internálótábor. A szerzetesek civil ruhákban hagyhatták el az épületet. Rokonaiknál, barátaiknál, ismerőseiknél találtak menedékre. Új életet kellett kezdeniük, egykori rendjüket otthagyva.

Az ünnepség a szentmise után a Szent Klára Otthon bejáratánál folytatódott a koszorúzással. Varga Kamill ferences rendi szerzetes az emléktáblánál szólt arról, hogy 2000-ben, amikor Pasaréten növendék volt, elkezdték összegyűjteni az egykori visszaemlékezéseket. Azt, hogy a különböző kolostorokban lévő testvérek hogyan élték meg az elhurcoltatást, a nehéz napokat. Varga Kamill úgy fogalmazott, hogy szívfájdító volt olvasni ezeket az emlékiratokat. Amire feltették az életüket ezek az emberek, egyik napról a másikra átalakult.

„Ha megtörve is, de életüket rá tudták állítani az isteni bizalom útjára. – folytatta. – Mi is ezt az isteni bizalmat kérjük. Azt, hogy az életünkben, amikor zökkenőkhöz érkezünk ugyanazzal a szeretettel, örömmel túl tudjuk magunkat tenni rajta, mint azok a rendtársaink, akik évekkel ezelőtt itt voltak.”– fogalmazott a ferences rendi szerzetes.  

A Szociális Missziótársulat nővérei nevében Cecília nővér szólt a jelenlévőkhöz, aki a társulat megalakulásáról is beszélt.

„Közösségünk 1908-ban jött létre, nő, család és gyermekvédelemre. Magyar alapítású közösség vagyunk. Rövid idő alatt behálózták intézményeink az egész Magyarországot. Soha sem voltunk túl sokan. A csúcsidőben is kétszáz nővérünk volt, de több tízezer kültag és önkéntes segítette a szociális karitatív munkát. Az 1950-es szétszóratás minket sem kímélt meg. Mindenki mehetett, ahová tudott. Nővéreink közül tizenhatan pihennek itt a jászberényi Új Temetőben. Sajnos kevesen vagyunk. A jó Isten áldja meg továbbra is ezt a szeretetotthont minden törekvésében.”– fogalmazott Cecília nővér.

A megemlékezés a koszorúk elhelyezésével ért véget június 18-án, a Szent Klára Idősek Otthona bejáratánál, az emléktáblánál.