Bencze Tamás elköszönt

A Szolnoki Olaj elsőségével véget ért az idei szezon a kosárlabda bajnokságban. A küzdelemsorozat befejeztével a játékosok szabadságukat töltik a klubok vezetői pedig az őszi kezdésre szervezik csapatukat. Az átigazolási időszak első jászberényi távozója Bencze Tamás edző.

Városunk kosárlabda csapata, mint ismert, a 10. helyen fejezte be a szezont, ami nagy bravúrnak számított, hiszen sokszor ezer sebből vérzett az együttes. A jónak mondható szereplésben a játékosok mellett ebben nagy érdeme volt a trénernek, Bencze Tamásnak is. A szimpatikus mestert városunkban mindeni kedvelte, a játékosok, vezetők és természetesen a szurkolók is. Mint többször nyilatkozta ő is nagyon jól érezte magát e kisvárosban, ennek ellenére június 5-én, Zalaegerszegen írt alá két éves szerződést a zalaiak csapatával.

– „Nagyon nehezen hoztam meg ezt a öntést, hiszen nagyon jól éreztem magam Jászberényben. Korrekt volt a viszonyom, sőt ma is az a klub vezetésével, játékosokkal és szurkolókkal, ezért természetesen szerettem volna továbbra is itt maradni. Vártam, hogy rendeződjenek a dolgok itt Jászberényben, de mivel még nem tudtak egyértelmű választ adni, sajnos nem várhattam tovább. Három csapat is megkeresett és mivel két pici gyermekem van, nem szerettem volna a két szék között a földre ülni. Mint zalai ember és olyan kosaras, aki pályafutásának nagy részét ott élte meg, a megyeszékhely csapatát választottam.” – mondta el a népszerű mester.

Bencze Tamás elmondta még, hogy kisebb pihenés után a klub vezetőivel közösen megkezdik a zalaegerszegi csapat kialakítását. Nagyon kedvelte a JKSE tagjait, és nyilván szívesen dolgozna a jövőben is több játékossal, de ennek ellenére nem célja, hogy a jászberényi kedvenceket Zalaegerszegre vigye. Ezzel együtt sem kizárt, hogy esetleg egy vagy két játékos új csapatában fog majd helyet kapni.

Természetesen az edző távozásának okairól megkérdeztük a Jászberényi Kosárlabda SE elnökét, Gulyás Csabát is.

– „Korábban is nyilatkoztuk már, hogy nagyon elégedettek voltunk munkájával és természetesen szerettük volna, ha ő áll továbbra is a csapat élén. Azonban elég sok bizonytalanság volt az elmúlt időszakban a klub háza táján és most sem tudtunk – az aláírási időponttal kapcsolatban – pontos választ adni, így megértjük az edző távozásának okát.”

A JKSE elnöke elmondta, hogy folyamatosan azon dolgoznak, hogy Jászberénynek továbbra is NB I A -as kosárlabda csapata legyen. Tárgyalásban vannak több edzővel is és az eddigi játékosokkal is folyamatos eszmecserét folytatnak. Továbbra is esélyt lát arra, hogy a csapat magja együtt maradjon. Tudják, hogy sürgeti őket a határidő, de időpontot még nem tudott mondani a további menetrendet illetően.