A jó bornak nem kell cégér

A Jász Múzeum Múzeumi Esték rendezvénysorozatának keretében a Jászság szőlő- és borkultúrájának történetében mélyedhettek el az érdeklődők a témát évtizedek óta kutató Hortiné dr. Bathó Edit igazgatónő vezetésével.

A „megtelt” táblát jelképesen ki lehetett volna függeszteni a múzeum ajtajára bizonyságul annak, hogy ez a kutatási terület nemcsak az etnográfos számára vonzó. A megjelentek körében Farkas Kristóf Vince megkülönböztetett tisztelettel köszöntötte Pócs János országgyűlési képviselőt, Mező István református lelkészt, Nagy Albert és Bolla János emeritus jászkapitányokat, Koczkás Gábort, Alattyán polgármesterét, valamint Budai Lóránt önkormányzati képviselőt. A jelenlévők nevében gratulált Hortiné dr. Bathó Editnek a „Jászberény Város Díszpolgára” cím elnyeréséhez.

Az előadásra való ráhangolódásként a Zirzen Janka díjas Deméné Ilonka Gabriella karnagy által vezetett Lehel Vezér Gimnázium Férfikara egy bordal-csokrot énekelt, Koczkás György pedig szavalattal színesítette a műsort.

Hortiné dr. Bathó Edit előadásából megtudhatóan a Jászságban a török hódoltság korára nyúlik vissza a szőlőtermesztés kezdete. Az akkori ferences templomot elfoglalva annak környezetében szőlős és gyümölcsös kerteket alakítottak ki a törökök, a helybéliekkel műveltetve azokat. Így tanulták meg őseink a szőlőtermesztés fortélyait. 

Bél Mátyás, Magyarország történetírója országjáró körútja során a Jászságba is eljutott, s naplójában így számolt be a terület boráról: „Savanykás és nem tartható el olyan sokáig, ámbátor ezt a jászoknak még nem volt alkalmuk kipróbálni”. Előadásában az igazgatónő kitért a szőlőskerteket elpusztító végzetes járványra, a Neszűr telepítésére, a XX. század eleji újratelepítésre, a virágzó zsidóbirtokokra, a szakmai képzés beindítására és a kollektivizálás időszakára is.

Az elmúlt évtizedek kivetített archív felvételeit különösen élénk érdeklődés kísérte, ugyanis többen saját magukat, illetve barátaikat, ismerőseiket fedezték fel visszarepülve az időben. A hangulatos est stílusosan közös koccintással zárult.

Bővebb ismeretek Hortiné dr. Bathó Edit tavaly megjelent „A szőlő termesztése a Jászságban” című könyvéből szerezhetők.