Húsz éve foltoznak…

Húsz év óta öltik egymáshoz a textildarabkákat a Jász Színfolt Foltvarró Klub tagjai, hogy a kezük nyomán összeillesztett mozaikokból varázslatosan színes lakásdíszek, használati tárgyak váljanak. Megalakulásuk jubileumát hétfő délután kiállítás megnyitóval ünnepelték a Déryné Rendezvényházban.
A tárlat megnyitójára Mester Gyöngyvér gitárjátéka segített ráhangolódni, majd Suhaj Csilla kulturális menedzser köszöntötte a vendégeket. Segítő szándékkal maga is ott bábáskodott a klub születése körül, felidézte a közösség elmúlt húsz évének kiemelkedő mozzanatait. 
A klub indulásának idején nálunk még kevéssé volt ismert a foltvarró technika. A varrni szerető lányok, asszonyok autodidakta módon próbálták elsajátítani ezt az egyébként az ősi, Algériából útjára induló kézműves tevékenységet. 1995-ben kilenc fővel alakult meg a kis civil közösség, melynek vezetőjéül Berta Lászlóné, Marikát választották. 
A szorgos munka hamarosan meghozta gyümölcsét, az első Jász Világtalálkozón már önálló kiállítással mutatkoztak be. A lelkesedés később sem vesztett lendületéből, munkáikból számos alkalommal nyílt tárlat nem csak a Jászságban, de az ország egyéb területein is. Alkotásaik a karácsonyi vásárok, világtalálkozók, nyári rendezvények, jótékonysági adományok legkedveltebb darabjai. A kis csapathoz időközben újabb érdeklődők csatlakoztak, akik szintén kedvet éreztek a hímzés, varrás, szalagfestés, horgolás, textilfestés tudományát ötvöző hobbi elsajátítására, művelésére. Változatos szín és formavilágú takarók, párnák, képek, táskák, játékok kerültek ki a kezeik közül. A közös érdeklődés valódi baráti kapcsolatok alapjait építette fel. A tagok kirándulásokat, foltvarró hétvégéket, tanulmányutakat, közös ünnepeket szerveztek. Műhelyükben a tinédzserektől a nyugdíjasokig bárki megtalálhatja a helyét, aki kedvet érez ehhez a szép alkotótevékenység műveléséhez.
„A foltvarrás nem egyszerű hobbitevékenység vagy megélhetési forrás a csoport számára, hanem igazi szenvedély. A közösség két évtizedes léte bizonyítja, mai technika által uralt világunkban is szükség van a kétkezi alkotó tevékenységre. A kézművesek alkotásaikon keresztül értéket közvetítenek”  –  fogalmazott Suhaj Csilla.
A záró gondolatok elhangzását követően a Jászkerület Nonprofit Zrt. képviseletében Tóth József egy-egy díszoklevéllel és virágcsokorral köszönte meg a hölgyek kitartó, kreatív munkáját, mely színesíti városunk kulturális palettáját. 
A Jász Színfolt Foltvarró Klub A foltok varázslatos világa című kiállítsa április 17-ig látható a Déryné Rendezvényház dísztermében. Érdemes megtekinteni a munkákat és felfedezni az anyagban hordozott, szeretetből, türelemből, kreativitásból szőtt üzeneteket.