Családi cég, avagy éljen a Rock

Jászberény képviselő-testülete havonta rendszeresen felkeres egy, a városban működő céget, hogy oda-vissza, első kézből tájékozódjanak az együttműködés lehetőségeiről.
Április 8-án, szerdán a Molnár és Társa Kft. Nagykátai úti telephelyére szervezték a találkozót. A telephelyet az út felől néhány oszlopos tuja szinte teljesen elrejti, csak a figyelmes szemlélő, vagy a gyakran idejáró üzleti partnerek találják meg elsőre biztonsággal. A keskeny telek mélyen benyúlik a főúttól és már első látásra érzékelhető nem csak a rend, a karbantartott épületek, a minden négyzetcentimétert borító elegáns kőburkolatok, hanem a hely szűkössége is.
Ez a terület régen a bukósisak gyár lepukkant telephelye volt, amelynek hétezer-kétszáz négyzetméteres alapterülete a mostani cég alapításakor, 1997. május 9-én még sok is volt. Molnár László gépgyártás-technológus mérnök, közgazdász, korábban a Szekuritás Kft. mérnöke volt, részt vett annak privatizációjában Szatmári Zoltánnal, de mivel különbözőképpen képzelték el a jövőt, megvált ottani ötven százalékától, s az itteni céget feleségével közösen alapították 80-20 % arányban. Felesége akkoriban német tanár volt, többek között a Vechtával kötött testvérvárosi alapszerződés tolmácsaként is közreműködött. 
Molnár László kötött munkavédelmi kesztyűben gondolkodott, ’97 június elsejével három kötőgéppel indultak el, amiből aztán negyven lett. A cég nőtt, növekedett, előbb a felesége munkájára lett szükség teljes munkaidőben, majd – nagyot ugorva – mára már László fia is itt dolgozik. Ő húsz százalékban tulajdonosa a százszázalékos családi tulajdonú cégnek és jövőre édesapja nyugdíjba vonulása után átveszi a kormányrudat. 
A piaci igény bőrkesztyűre, ruhára, cipőkre is megmutatkozott, ezért a cég lépést váltott. Miközben bővítette a telephelyet – 2008-ban 1200 m2-es csarnokkal, 2012-ben 850 m2-rel, tavalyelőtt pedig új varrodával, kötödével immár felfelé növekedve –, mindinkább előtérbe került a kereskedés. Nem egyik pillanatról a másikra, de több mint egy tucat keleti országból importálnak munkavédelmi termékeket, amelyeket a saját gyártmányaikkal együtt kilenc európai országba exportálnak. 
Nagyjából a Románia, Lengyelország, Németország, Olaszország tömbbe. Évi százötven konténer árut, mintegy tízezer féle cikket forgalmaznak, amelyek tavalyi árbevétele 2,2 milliárd forint volt, és ebben az évben is szeretnének 20%-os bővülést elérni. 
Mindez stabil elfoglaltságot és munkát ad az ötvenöt dolgozónak, és beleértve a 2002-ben, Érden létrehozott raktárbázist is, érthető, hogy hely szűkében vannak. Az árbevétel felét napjainkban is a munkavédelmi kesztyűkből realizálják, azonban a saját gyártás mára az összárbevétel 5%-át teszi ki. Árukészletük nagyon nagy, egy milliárdot meghaladó, s a kintlévőség is tekintélyes, 350 millió forint körüli. A helyszűkén kívül a pénz lassú megfordulása okozza a legtöbb gondot, hiszen a hosszú tengeri szállítás, a megrendeléstől eltelt idő miatt két évszakkal előrébb járnak mindig a valóságosnál, ami időt meg kell finanszírozniuk. Gyorsítani a saját itteni munkájukkal, a legkorszerűbb minőségbiztosítási rendszerekkel és az ezekkel járó saját vámszabadterülettel tudnak.
Legszerencsésebb marketing ötletük a Rock márkanév megtalálása és levédése volt, ami jellemzi hozzáállásukat is egyben: nem névtelen tucatárut ajánlanak partnereiknek, hanem a márkanévhez hozzáigazított, az eredeti terméket továbbfejlesztő változatot, ami tehát hozzáadott értéket tartalmaz, stabil, megbízható és jól promótálható. Ma már az egyetem után 2009-ben belépő ifj. Molnár László a brandépítés motorja. Eddig, csak Kínában tizenöt üzleti úton járt. A család büszke arra, hogy minden eddigi fejlesztését hitel nélkül oldotta meg. 
A cég által 52 családnak – általunk 23 kiskorú gyereknek –, nyújtott ellenszolgáltatás, 13. havi fizetés és egyéb juttatások, prémiumok vonzó munkahellyé tették a céget, ahonnan egy munkatársuk távozott, de igen hamar visszakérte magát. Molnár László szerint csak a jó munkakörülmények, a felelősségteljes feladatok, az elvárt és megengedett önálló gondolkodás vihetik előre a Molnár és Társát a jövőben is.
Itt vége is lehetne a látogatásról szóló összefoglalónak, és ez a vendéglátóknak bizonyára így is tetszene. A város közügyeiben járatos szemlélő azonban nem mehet el szó nélkül amellett, hogy a sport, kultúra, egészségügy terén méreteihez képest az egyik legbőkezűbb szponzor is a cég. A kórház platina fokozatú támogatója, többek között a vérzéscsillapító műszer adományozásáért. Az elmúlt három évben 35 millió forint TAO-val támogatta a Nagyboldog iskola tornaterme és a jégcsarnok építését. Állandó támogatója a csángó fesztiválnak. A sakk és az amerikai futball városi vezetői munkatársaik, a röplabda klub elnöke ifjabb Molnár László, és sorolhatnánk hozzá az összegeket is.
Egy a városáért sokat áldozó, fejlődő családi cégnél jártunk. Emlékezetes délután volt.