Színes perzsa világ

Kedden délután a Lehel Film-Színházban vette kezdetét a Perzsa világ gyöngyszemei, Iráni Film- és Kulturális Napok Jászberényben című közel egy héten át tartó rendezvénysorozat, melyet az Iráni Iszlám Köztársaság magyarországi nagykövete, Mohammad Reza Morshedzadeh nyitott meg és ajánlott az érdeklődők figyelmébe.

A programsorozat célja a két ország kulturális értékeinek megismerése, ennek nyomán a kapcsolatok szorosabbra fűzése. Vasárnapig az érdeklődőknek lehetőségük nyílik válogatást megtekinteni az iráni filmművészet, valamint kézműves ipar remekeiből, de lesz hangszerbemutató és úti élménybeszámoló is.
Kedvcsinálóként kedden megtekinthettünk egy rövidfilmet Iránról, melyből képet kaphattunk az ország páratlan természeti csodáiról, építészeti remekeiről, az embargó ellenére is hatalmas léptekkel fejlődésnek indult gazdaságáról, innovációs és tudományos sikereiről.

„A kegyes és kegyeletes Isten nevében köszöntöm Önöket” – üdvözölte az iszlám udvarias fordulatával az érdeklődőket a nagykövet úr. Köszönetét fejezte ki Szabó Tamás polgármesternek, amiért lehetőséget teremtett a jászberényi embereknek közelebbről megismerni ezt a több ezer éves történelemmel és hagyományokkal rendelkező perzsa kultúrát.
Az attasé röviden bemutatta országa nagy léptekkel fejlődő gazdasági irányát, a tudományokban elért eredményeit, színes kultúráját. Felhívta a figyelmet arra, hogy Irán a béke országa, lakói vendégszeretőek és barátságosak. A köztársaság igyekszik nyitni Európa és a nagyvilág felé. Jászberény különös helyet foglal el a kapcsolatépítés terén, mert Yazd testvérvárosa révén erős szálakkal kötődik a két nép. Szabó Tamás is megosztotta gondolatait a programnyitó apropóján. „Bízom benne, hogy a rendezvény azok számára is betekintést nyújt ebbe a világba, akiknek személyesen nincs módjuk megtapasztalni az iráni értékeket. Testvérvárosaink között az elmúlt években a kapcsolatfelvétel és annak fenntartása megtörtént, most eljutottunk oda, ahol sebességet lehetne váltanunk, ennek első jele lehet ez a mostani jelenlét.”

A köszöntők elhangzását követően a vendégeknek lehetőségük volt szamovárban főzött teát kóstolni, megízlelni néhány keleti édességet, valamint közösen megtekintették a perzsa kultúra néhány gyönyörű darabját a földszinti kiállítótérben.