Sikeres pályázatot zárt az Egészségfejlesztési Iroda

Projektzáró szakmai megbeszélést tartott péntek délelőtt az Ifjúsági Házban az Egészségfejlesztési Iroda partnerségi munkacsoportja.

A Szent Erzsébet Kórház egészségfejlesztésre, egészségnevelésre uniós forrásból megvalósított projektjét Szabó Tamás és Szatmári Antalné közreműködésével dr. Bálint Péter hívta életre itt Jászberényben. A jelenlévők köszönetképpen és a múlt heti sajnálatos haláleset kapcsán egyperces néma főhajtással adóztak a kiváló orvos emléke előtt.
Az iroda működése során partnerségi viszonyt alakított ki a város egyéb egészségnevelésben, oktatásban, szociális segítségnyújtásban tevékenykedő szervezeteivel. A partnerek képviselői megjelentek a pénteki fórumon is, ahol a pályázat befejezésének alkalmából Farkas Erzsébet projektmenedzsernek lehetősége volt köszönetét kifejezni a sikeres együttműködésért. A koordinátor hangsúlyozta, hogy a pályázat ugyan a végéhez ért, de a partnerségi viszonyt továbbra is fenn kívánják tartani. Az Egészségfejlesztési Iroda továbbra is működik majd, az eszközök finanszírozásának köszönhetően elérhető a testmozgás-program illetve a dietétikai tanácsadás.

„Elmondhatom, hogy egy sikeres pályázatot zártunk, a rendezvények 99 százaléka megvalósult. A lakosság részéről igen aktív volt a részvétel, széleskörű érdeklődés kísérte programjainkat mind a szűréseken, mind az egyéb rendezvényeinken” – jelentette ki a programvezető asszony. A fenntarthatóság három éves szakaszában további partnerségi munkakapcsolatok szükségesek. A cél változatlanul az, hogy a Jászság lakosságát minél nagyobb mértékben bevonják az egészséges életmód elsajátításába. Mindennek megvalósításához elengedhetetlen a folyamatos közös gondolkodás, ötletelés. A jövőben is feladat a lakosság széleskörű bevonása a szűrőprogramokba, a minél nagyobb számú megjelenés a különböző egészségnevelő programokon. A rendezvények hatékonyságához, az elért eredmények megtartásához és növeléséhez fontos a jó munkakapcsolat megőrzése, egymás kölcsönös tájékoztatása, melyhez a megjelentek támogatását kérte Farkas Erzsébet.

A program-szervezésben együttműködő Jászkerület Nonprofit Kft. nevében Kárpátiné Suhaj Csilla szintén megköszönte a munkát, bízva abban, hogy a sikeres partnerségi kapcsolat a jövőben is fennáll a résztvevő intézmények között a Jászság lakóinak egészségének megőrzése érdekében.