Elment az élet embere

Hétfőn még többen beszéltek vele, aztán hirtelen örökre elaludt dr. Bálint Péter, a Jászberényi Szent Erzsébet kórház gyerekosztályának osztályvezető főorvosa. Hatvanadik esztendejében járt.

Dr. Bálint Péter nem hitt a véletlenekben, annál inkább a predestinációban, ami egy parókián felnőtt embernél nem meglepő. Minden feladata megtalálta, nem jelentkezett sehova, de elfogadta a kihívásokat. Jászberénybe gyerekorvosnak hívták az újszülött osztályra, aztán úgy alakult, hogy előbb helyettes, majd orvos igazgató lett, végül a kórház első számú vezetőjévé avanzsált. Székely, kálvinista és bika jegyű. Szigorú ember volt, ugyanakkor nyílt.

Tényszerűen 1980-ban végzett a Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán, majd a hódmezővásárhelyi kórház gyermekosztályán kezdett el dolgozni. 1985-ben csecsemő- és gyermekgyógyászatból, 1992-ben neonatológiából (újszülött-gyógyászat) tett szakvizsgát. 1997-ben a makói kórház gyermekosztályának osztályvezető főorvosa lett, majd 2007-ben a Szent Erzsébet Kórház akkori igazgatónője Jászberénybe hívta osztályvezetőnek. Közben 2002-ben orvos-közgazdászi diplomát is szerzett a Szegedi Tudományi egyetemen. A 2008-as átalakuláskor a kórház akkori ügyvezetője, dr. Szabó Tamás felkérte az orvosigazgató-helyettesi feladatokra, majd 2009-ben megbízott orvosigazgató lett. A 2010-es választások után ő lett a kórház megbízott ügyvezetője. 2012-ben jelentkezett a meghirdetett ügyvezetői posztra, azonban visszavonta pályázatát, amikor megtudta, hogy ez az osztályvezetőséggel összeférhetetlen. „Számomra a gyógyítás és a gyermekgyógyászat minden címnél, rangnál fontosabb. Különösen az újszülött ellátás csodálatos dolog. Gyors döntéseket igényel, és látványos eredményeket lehet elérni. Öt-tíz perc alatt eldőlhet egy ember élete, és sorsa” – mondta kérdésünkre.

Amikor két éve Jászberény Város Önkormányzata Árpád-házi Szent Erzsébet egészségügyi díjat adományozott számára, akkor is szerénysége domborodott ki a nyilatkozatából: Meggyőződése, hogy egy vezető munkája során a sikertelenségért, kudarcért egyénileg felel, míg a siker csapatmunka eredménye. Ezért, ez úton is köszönetet mond azoknak, akik e díjhoz segítették:. „Legelőször is a páromnak, Szikra Szilviának, aki nyugodt otthoni légkört biztosított háttérként. Köszönet illeti a kórház cégvezetőjét, a titkárság munkatársait, a szűkebb vezetést, valamint a kórház minden dolgozóját, akik sokszor munkaidő után, erőn felül is végezték, és végzik munkájukat. Köszönöm az önkormányzat képviselő-testületének, valamint nem utolsósorban Jászberény városának.”

Emberségét néhány nagyobb, lapunknak adott interjúból, három kérdésre adott válaszaiból is jól láthatjuk:

Milyen volt a gyermekkora?

Erdélyi gyökereim vannak, édesapám református lelkész volt Marosvásárhelyen 1945 ig, aztán Hódmezővásárhelyen szolgált. Odahaza példás, szép családi élet zajlott, jó felkészülés volt a világra az az erkölcsi tartás, iránymutatás, amit apámtól láthattam. Szigorú ember volt. Ilyeneket mondott: meglátok egy parókiát, megmondom milyen a lelkész. Ő Kolozsvárott, majd Budapesten végezte a teológiát, a példaképe Bethlen Gábor volt. Édesanyám pedig jó nevű belgyógyász főorvos, népszerű ember volt, aki elfoglaltsága ellenére mindig szakított időt a családra. Anyai nagymamám végig velünk élt, ő vezette a háztartást. Hihetetlen szellemi energiát sugározott az otthonunk Hódmezővásárhelyen. A tízezer kötetes könyvtárral, apám következetes, szigorú számonkérésével és persze a vendégekkel.

Ha újra pályaválasztás előtt állna, megint orvos lenne?

Eltekintve attól, hogy a ha-val kezdődő mondatok az életben nem jelentenek semmit, nem biztos, hogy újra ezt a hivatást választanám, de ha mégis akkor csakis gyerekorvos lennék. Látom megdöbbent a válaszom első felén. Azért ez a válaszom, mert a pályám évtizedei alatt nagyon sokat romlott az orvosok megítélése. Tudom, vannak lelkiismeretlenek minden szakmában, így az orvosok között is. Tény azonban, hogy munkánk során 95%-ban meggyó­gyulnak az emberek. Ha ezt is néznénk, és nem csak a hibákat nagyítanánk fel, akkor rájönnénk, amennyiben más területeken hasonló szinten teljesítenének az emberek, nem tartana itt az ország, ahol most.

Mondjon legalább három pozitívumot, amire büszke pályafutása során?

Szegeden részt vettem a  kisperegi sziámi ikrek szétválasztásában. Én kísértem haza őket, és azóta is tudom hogyan élnek egymástól függetlenül. Örömmel gondolok arra, hogy a Peter Czerny után második magyarországi koraszülött szállítás szegedi megszervezésének részese lehettem. Ezt Koszó Péter alapította, és prof. Pintér Sándor volt az alapítvány motorja, elnöke. Az, hogy én a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat titkára, illetve a Magyar Újszülött Szállítás Országos Alapítvány kurátora vagyok, nyilván nem véletlen. Megtalálja az embert a feladat. Hármat kérdezett, büszke vagyok arra, hogy a Magyarországi Johannita Segítő Szolgálat első vidéki szervezetét segítettem megalakítani. Később felkértek lovagnak Vásárhelyen. Ez az ispotályos lovagrend protestáns ága, amelybe nem lehet jelentkezni, ide csak kiválasztottként van mód bekerülni. Karitatív tevékenységet folytatunk itthon és a határon túl is.

Egyszer rákérdeztünk, hogy nem lelkész lett édesapja példájára, és nem belgyógyász édesanyját követve. Elhárította a feltételezést, hogy egyiküket sem akarta megbántani. Belgyógyász nem az édesanyja miatt nem lett, hanem azért, mert mint minden fiatal orvos vágyott a sikerre, és „amikor naponta találkozni kellett a halállal, ez nem tűnt könnyűnek. A szigorlat éve alatt Vásárhelyen dőlt el, hogy gyerekorvos szeretnék lenni újszülött osztályon, az élet embere akartam lenni”.

Az élet embere volt doktor úr. Nyugodjon békében!