Választott a Taekwon-do szakosztály

Eperjesi Nándor halálával a JSE Kondor ITF Taekwon-do szakosztály vezető nélkül maradt, így új vezetőség megválasztására kényszerültek.

A múlt hónap közepén tartott a szakosztály egy ülést, ahol a sportolók mellett, a szülők is jelen voltak és titkos szavazással három tisztségre adták le voksukat. A hivatalosan megválasztott vezetés, – a választáson vezetett Jegyzőkönyv alapján – az alábbi:

Szakosztályvezető:  Soós László (2.dan)
Szakosztályvezető helyettes: Bálint Zoltán (1.dan)
Szülői közösség vezetője: Klein Ferenc

Soós László 2004 óta tagja a szakosztálynak, aki több magyar bajnoki és nemzetközi címmel is rendelkezik és 3. dan vizsgájára készül. Mint azt elmondta, élesen nem választják el a hatásköröket, hanem általában közösen intézik az ügyeket. Mindezzel együtt is, Soós leginkább a szakosztály irányvonalát határozza meg és szervezi, intézi a versenyekre való utazást.

Bálint Zoltán az edzéseket irányítja, Klein Ferenc pedig a szervezésbe segít be és tartja a kapcsolatot a szülők és versenyzők között.

Gyorsan munkához is láttak és február 22-én a szakosztály 11 tagja övvizsgán vett részt, Vácszentlászlón. A klub mesterjelöltjeinek tábora így újabb két fővel bővült. Virág Mártonhoz csatlakozott a frissen vizsgázott Horváth Kornél és Szabó Bálint, akik előre láthatólag 2016 augusztusában fognak vizsgázni fekete öv I. danra.

Február 28-án, 9 versenyző képviselte Jászberényt a szerbiai Topolyán rendezett nemzetközi versenyen. Ahol 7 ország 240 versenyzője lépett tatamira. Versenyzőik remek eredményekkel: 3 arany, 4 ezüst, és 4 bronzéremmel tértek haza Jászberénybe.

Március 14-én pedig a bosznia-hercegovinai Prnjavor városában rendezett XIII. Barátságok Kupáján vettek részt. Ahol 8 ország (Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Macedónia, Görögország, Ausztria és Magyarország) 29 klubjának 250 versenyzője mérettette meg magát. Itt is nagyszerűen helytálltak a JSE taekwon-dosai, hiszen 3 arany, 1 ezüst és 5 bronzérem lett a jutalmuk. 

Részletes eredmények.
Formagyakorlat:1. hely: Fődi Petra ésBálint Zoltán, 2. hely: Bábosik Boglárka, 3. hely: Klein Gergő ésHorváth Kornél.
Küzdelem:1. hely Fődi Petra, 3. hely: Banka Csaba, Sümegi Dávid és Bálint Zoltán.
Legközelebb a diákolimpiai versenyeken hallunk majd róluk…