Forradalmi hangulat Bob és Bobék módra

A babona szerint péntek 13. szerencsétlen egybeesés, amely hozhat bosszúságot, kellemetlenséget. Nos, legalábbis ami az estét illeti jelentem, semmi szerencsétlenség nem történt Bob és Bobék Orchestra koncertjén.

Újabb klubkoncertnek adott otthont múlt pénteken a Lehel-Film Színház. Nem ment el az áram, nem tört ki a szék lába alattam, és úgy láttam mások alatt sem, és a színpad is jól elbírta a három fiút, akik a vers és zene egyvelegét hozták el a jászberényi közönségnek. Az emeleti galéria félhomályában igazi forradalmi slam poetry alakult ki.

A slam poetry a múlt század nyolcvanas éveinek közepén jelent meg, mint önálló előadói műfaj. Ez egy kötetlen stílus, amiben az egyetlen szabály, hogy a slammernek három perce van a színpadon a szavalásra, hogy érveljen, meggyőzzön, megnevettessen, szórakoztasson, elgondolkodtasson és sikert arasson.

Bob és Bobék számára nem gond a nyelvtörő rap, a költészet, a jazz, a hip hop, a reggae. A lüktetés jelenléte közös. Ebből a lüktetésből adtak ízelítőt a nagyérdeműnek, nem három percben.

Horváth Kristóf, művésznevén Színész Bob, mintha csak zsigerből nyomná a gondosan megfogalmazott rímeket. Erre született. Úgy tűnhet elsőre, mint aki a prózát nem is ismeri, csak a betűrímek világát. Nem hiába nyerte el tavaly a III. Országos Slam Poetry Bajnokság első helyét.

Pénteken este ötösre vizsgázott irodalomból, Petőfi Sándor és József Attila költeményeiből, versmondásból. Némely verset „új köntösbe” bújva hallhattuk, kicsit felturbózva, a mai világ bajait is belevéve, saját szövegezéssel átírva, úgy Színész Bobosan.

A zenei kísérők, Szarvas Dávid (beatboksz, ütőhangszerek) és Eged Márton (basszusgitár) remek társai voltak Színész Bobnak, mondhatnám úgy is jól nyomták „Bobék” is.

A „hármas” első közös munkája a Petőfi Irodalmi Múzeumban bemutatott WEÖREST volt. A versmondás és annak megzenésítésére tettek kísérletet, sikerrel. Azóta is tart ez a lendület. Vannak saját szerzeményeik és feldolgozások is a zenei tarsolyukban.

Nemzeti ünnepünk előterében igazi forradalmi hangulatot teremtettek a fiúk.  Péntek este a rímek csak úgy repkedtek, gyorsan, tempósan. Tette ezt Színész Bob olyan remekül, hogy tévesztést egy egyszerű halandó, ha keresett volna sem vélt volna felfedezni benne. Persze nem is kerestünk, hiszen magával ragadta a közönséget a lendület, amely átjárta a koncert hangulatát. A zene, a ritmus nem engedett sok lazítást, megállást, ábrándozást.

Elhangzottak kőkemény szavak, megítélések, vélemények mai világunkról, persze rímekbe csomagoltan. Szólt ez az este a hatalomról, arról, hogy az embert ne tartsák állatnak, „hiszen Isten után a legszentebb a nép neve.” Buzdított az összefogásra: „Nemes urak legyünk szemei mindnyájan egy láncnak. Hiszen ma még jókor van, holnap késő lesz talán.” Az embert bezúzza a monotonitás, ne hagyjuk magunkat megalázni, mindenki méltó az emberi életre. Ma úgy tűnik, hogy csak a test kell, a lélek nem, a tömeggyártás a cél. Kamu példákat sugároz a televízió, a tudatlanság kényelmes állapot, aki hülye, az is marad.

Mindent összegezve volt ott világvége hangulat versformában, tükör mai társadalmunkról, az emberekről, a rendszerről. Arról, hogy most sem könnyű, mint ahogyan nem volt az több mint száz évvel ezelőtt sem.