Az én karácsonyi ajándékom Marika

Szép karácsonyi ajándékot kaptunk főszerkesztő úrtól. Igazi öröm-újságírásként egy számunkra kedves, a közélettől távol eső, mégis ismert személyt mutathatunk be az újság hasábjain. A jelképes ajándékutalványt beváltva riportalanyomnak Pócz Istvánné Marikát, a méteráru bolt törékeny termetű eladóját választottam.

A városunk szívében fellelhető méteráru-kereskedést elfogultság nélkül sorolhatjuk Jászberény nevezetességei közé. A gazdag árukészlet és a kifogástalan kiszolgálás a környező településekről is vonzza a vásárlókat. Ebben az üzletben a hajópadló még úgy reccsen a talpunk alatt, mint gyermekkorunkban, az indigós blokkok hátulján kézzel számolják a fizetendő összeget, és a kifizetett áru a csomagolóban várakozik a vevőre úgy, mint évtizedekkel ezelőtt.
Ebbe a tipikusan női birodalomba kívánom kalauzolni a Tisztelt Olvasót, tudva, hogy az urak többsége udvarias, de határozott mozdulattal a következő oldalra lapoz.
Marikát ebben az üzletben ismertem meg sok évvel ezelőtt azon alkalom kapcsán, hogy életem első jász nagyünneplőjéhez vásároltam anyagot. A rangos eseményhez méltó volt a kiszolgálás. Akkor úgy véltem, hogy az elegáns, drága kelmének szól a megkülönböztetett figyelem. Aztán néhány hét múlva fél méter vászon vásárlása kapcsán szembesültem azzal Marika jóvoltából, hogy a fehérnek milyen kétségbeejtően sok árnyalata van. Pillanatok alatt kisebbfajta hegyet varázsolt elém a szebbnél szebb anyagokból. Ekkor tudatosult bennem, hogy Marika azonos odaadással szolgál ki minden vásárlót. Szerény alázattal, tisztességgel és nagy szaktudással végzi a munkáját, ezért szerettem volna többet megtudni és közzétenni róla.
Családjáról így vallott: „Egyszerű, hívő katolikus jász családból származom. 1944-ben születtem Jászberényben elsőszülöttként, öt testvérem gondozásában segítettem édesanyámnak. 1966-ban mentem férjhez, egy fiam és egy tizenöt éves unokám van, aki a Lehel Vezér Gimnázium tanulója. 1990. január 1-jén megözvegyültem.”

Volt-e családi indíttatása a kereskedő szakma választásakor?
Apai nagynéném és férje élelmiszerkereskedők voltak, de az én szüleim munkája távol állt ettől a hivatástól. Édesapám a bőrgyárban, majd az Jászsági Állami Gazdaságban dolgozott nyugdíjas koráig. Édesanyám a hat gyermek nevelése mellett napszámba járt. Szerény anyagi körülményeink miatt örültem a lehetőségnek, hogy a Lehel Vezér Gimnázium kereskedelmi tanulói közé kerülhettem Nyilas tanár úr osztályába. 1959. augusztus 1-jétől dolgozom ebben az üzletben. A bolt akkori munkatársa, Szűcs András választott ki a diákok közül.

Kifogyhatatlan türelemmel szolgálja ki a vásárlókat. Nemcsak a kiválasztott véget, de az ahhoz hasonlókat is megmutatja, miközben beavat azok előnyös és hátrányos tulajdonságaiba is. Az anyagokkal érezhetően szeretettel bánik.
Mindenekelőtt nagyon szeretem a munkámat, nem érzem azt soha tehernek. A vevőnek a legnagyobb tisztelet jár, ezért igyekszem hozzá alkalmazkodni. Ritkán gondolunk rá, de a kelme sok ember munkájának eredménye, és ez is megbecsülést érdemel.

Manapság kevés ember dolgozik ilyen elhivatott alázattal. Mi az elvárása és a tapasztalata akkor, amikor a pult másik oldalán áll?
Nincs elvárásom. Elfogadom azt, amit kapok.

A vásárolandó mennyiségről is mindig szakszerű tájékoztatást kapunk. Ez azt sejteti, hogy szabni és varrni is tud.
Sem szabni, sem varrni nem tudok, azonban a méretezést tanultam. A varrónők munkáját nagyra tartom. A művészek közé sorolom őket a kézügyességük miatt.

A jász viselet anyag- és színvilágában is otthonosan mozog.
A bolt igyekszik kielégíteni a viseletek iránt mutatkozó egyre nagyobb igényt. Tanulmányozzuk a témában megjelent könyvet, szabásmintákat és a viseletvarrónőktől is sok hasznos információt kapunk.

Változtak-e lényegesen a vásárlói szokások?
Napjainkban a méteráru nem éli fénykorát, azonban van rá igény. Az 1960-as években rengeteg fehér anyagot adtunk el mennyasszonyi és elsőáldozó ruhának, de kelendő volt a szövet is a vásárra dolgozó szabók körében. A butikos korszak újabb fellendülést hozott. Az anyagok választéka is jelentősen bővült, a megjelenő újakat igyekszünk az ismert nagy kategóriákba sorolni. Ez persze folyamatos önképzést igényel.

A létrára mászás, a végek leemelése komoly fizikai munka. Naponta hányszor teszi meg ezt az utat, és hány mázsát mozgat meg?
Nem számoltam még soha, de negyven-ötven alkalommal biztos, hogy a felső polcokon elhelyezett árut is le kell vennem. Mindezt szívesen teszem, mert úgy gondolkodom, hogy addig jó, amíg dolgozni tudok.

Advent időszakában adódik a kérdés, hogyan készül a karácsonyra?
Számomra a hajnali szentmisék jelentik a lelki felkészülést. Szeretném, ha minden ember szívében, otthonában béke lenne. A szeretetet kifejező jelképes ajándékozást fontosnak tartom, de napjaink ajándékhajszolása rám zavaróan hat.

Hogyan ünnepelt régen és hogyan ünnepel manapság?
Csöndes, meghitt, szeretetteljes volt az ünnepünk gyermekkoromban, és ezt igyekeztem felnőtt koromban is megteremteni. Karácsony előtt böjtöt tartottunk. Édesanyámmal az éjféli misére mentünk, édesapám a pásztorok miséjén vett részt. Az ünnepi étel húsleves, töltött káposzta, pörkölt volt, valamint fonott kalács és bejgli. Az otthonról hozott szokásoknak megfelelően a kalácsot mindig 24-én sütöm meg, s másnapra várom a fiamat és családját.

Érzi-e az emberek szeretetét?
Igen. Szerencsésnek vallom magam a jó munkahelyi közösség és a vásárlók részéről megnyilvánuló megbecsülés miatt.